A kézzel fogható helytörténet - nyitott házak hétvégéje Balatonalmádiban
Nagy öröm városunk számára, hogy a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) TÁJTÉKA projektjének egyik közösségi eseményének 2023-ban Balatonalmádi ad otthont.
A TÁJTÉKA projekt a Balaton-felvidék intelligens tájhasználatának elősegítéséről, támogatásáról szól. Egy háromkötetes eszköztár, valamint szakmai és kulturális hálózatok létrehozása mellett különböző eseményeket is szerveznek 2023-ban, amelyek módszertani alapját a KÉK több éve sikeresen működő programjai adják.
Ezek közül az egyik a 2011 óta minden évben megrendezett Budapest100, amelynek keretében lakóházakat és középületeket nyitottak meg a látogatók előtt egy hétvégére önkéntesek segítségével és lakók, dolgozók bevonásával. A rendezvény célja bemutatni az egykori és jelenlegi lakók történeteit, felhívni a figyelmet az épített örökség értékeire, és összehozni egy-egy ház, utca, környék közösségét a közösen megvalósított (nem csak építészeti témájú) programok segítségével.
Ennek a programnak a helyi adaptációját valósul meg 2023 során Balatonalmádiban. A szervezők úgy gondolják, hogy városunk rendkívül értékes és sokszínű épített és kulturális öröksége remek alapot jelenthet egy ilyen eseményhez, amit a helyi közösségek közreműködésével valósítanánk meg. Az előkészítéshez olyan helyi szereplőket is bevonnak a szervezésbe, akik már most is jelentős szerepet töltenek be Balatonalmádi életében és valódi kapcsolatuk van a lakosokkal. A helyszínek kiválasztása, a programok kitalálása és megvalósítása mind a helyi lakosokkal együtt történne, hogy valóban az ő igényeikhez igazodjunk, és hogy a program akár hosszabb távon is fenntartható legyen.
A Kortárs Építészeti Központ (KÉK) munkatársai első körben személyesen kerestek fel civileket, lokálpatriótákat, intézmények vezetőit, majd tavaly novemberben sor került az első közös találkozóra, amelyen közösen tették meg az első lépéseket a Balatonalmádiban idén megvalósuló nyitott házak hétvégéje felé. Rengeteg ötlet cserélt gazdát, inspiráló történetek hangzottak el, a program iránt nyitottság és lelkesedés mutatkozott, az első pillanattól kezdve! A decemberi találkozó szűkebb körben zajlott, a konstruktív megbeszélésen már konkrétumokról is szó esett.
Az egyeztetések a megvalósítás évében sűrűsödnek majd, de még mindig nem késő, hogy bárki csatlakozzon ehhez a különleges kezdeményezés.
A következő találkozót február 10-re tervezik, a helyszín és a pontos időpont még nem végleges. A szervezők a
Legyen részese Ön is a programnak! A találkozók nyilvánosak, a szervező Kortárs Építészeti Központ (KÉK) szeretettel vár mindenkit!
JVE